Kommunikatív nyelvtanfolyamok

A Katedra oktatási módszere már több százezer embernél bevált. Módszerünk a legtöbb ember számára a leghatékonyabb nyelvtanulási módszernek bizonyult.

A jelenléti órákra épülő képzéseken a legelterjedtebb kommunikatív oktatási módszert alkalmazzuk. A módszer középpontjában a kommunikációs készségek kiegyensúlyozott fejlesztése áll. A négy alapvető készség (írás, olvasás, beszéd, értés) közül a beszédkészség fejlesztését tekintjük legfontosabb feladatunknak a többi készség megfelelő fejlesztése mellett. A módszer célja, hogy a nyelvtanulókat aktívan bevonja különféle problémamegoldó és információszerzési feladatok megoldásába, a mindennapi életünket jellemző beszédhelyzetek gyakorlására késztesse. Ez a módszer számos metódus gondosan kiegyensúlyozott elegye, de legfontosabb céljának azt tekinti, hogy a hallgató a lehető leggyorsabban aktív használója legyen az idegen nyelvnek. Ennek érdekében olyan gyakorlatokat alkalmazunk, mint szituációs gyakorlatok, szerepjátékok, tanulópáros és csoportos feladatok. A tanórán a hallgatók szereplési ideje a meghatározó a tanáréval szemben. Tanáraink a magyar nyelvet csak kivételes esetekben használják.

Moduláris képzés

Nyelvi programjaink egymásra épülő képzési modulokból, illetve az egyes modulokat alkotó tanfolyamokból állnak. Az egyes tanfolyamok / modulok tanmenetének gerince és az alkalmazandó kurzuskönyv előre meghatározott. Az oktatók a vállalat és a munkavállaló speciális nyelvhasználati igényeinek megfelelő
kiegészítő anyagokkal szabják testre a képzést. Ily módon egyszerre biztosítható a képzések átjárhatósága, a szakképzési hozzájárulás / EU támogatás igénybevétele és az egyedi igények figyelembe vétele.
A tanfolyamok rendszere egymásra épülő és átjárható rendszert képeznek. A nyelvtanuló a következő oldalon található tanfolyamok és modulok között a nyilak mentén haladhat előre kezdő szinttől a mesterszintű nyelvtudásig.

You are not authorized to access this content.

A Közös Európai Referenciakeret (KER) szintek leírása

Nem jelent gondot számodra az anyanyelvi beszéd megértése. Könnyedén elolvasol szinte bármilyen nyelvezetű szöveget. Jól ismered a sajátos kifejezéseket és a hétköznapi nyelvi fordulatokat. Folyékonyan, zökkenőmentesen fejezed ki magad megfelelő logikai felépítéssel. Szakmai és irodalmi szövegekről összefoglalót, értékelést tudsz írni.
Megértesz összetett beszédeket. Erőfeszítés nélkül megérted a tévéműsorokat, speciális témáról szóló cikkeket és szakmai leírásokat még akkor is, ha azok nem a saját szakterületeddel kapcsolatosak. Gondolataid és véleményed pontosan fogalmazod meg, és ügyesen reagálsz a hozzászólásokra. Esszét vagy beszámolót tudsz írni megfelelő stílusban bonyolult témákról is.
Megértesz hosszabb beszédeket, a kortárs irodalmi prózát, ismert témáról ismert dialektusban a bonyolultabb érveléseket is követni tudod. Aktívan részt tudsz venni az ismert témákról folyó társalgásokban úgy, hogy közben kifejted és fenntartod a véleményed. Gördülékenyen meg tudsz írni egy esszét vagy beszámolót.
Megérted a lényeget a mindennapi beszéd során, amikor jól ismert témákról esik szó. 
​Elboldogulsz a legtöbb olyan társalgási szituációban, amely a nyelvterületen való utazgatás során felmerülhet. Egyszerűen összekapcsolt elemekből álló szöveget tudsz írni az ismert vagy számodra érdekesnek tartott témákról.
Megérted a legszűkebben vett személyes életeddel kapcsolatos szavakat és a lényeget, információkat rövid, világos, egyszerű üzenetekből és tájékoztatásokból. Egyszerű fogalmazásmóddal tudsz beszélni a családtagjaidról és másokról, meg tudsz írni rövid üzeneteket, illetve nagyon egyszerű magánleveleket.
Megérted azokat az ismert alapkifejezéseket, amelyek a családra vagy a közvetlen környezetre vonatkoznak. Egyszerű módon képes vagy társalogni, kérdéseket feltenni és azokra válaszolni. Alapszükségleteidet illetően ki tudod tölteni személyes adataidat kérő űrlapokat. 

Angol nyelvtanfolyam / szintek és tananyag

Engedélyezett képzési programok alapján meghatározott szintek és tananyag:

Csoportos - Angol C2 1 1 035 C2-es szint
  A1 90 óra A2 90 óra B1 120 óra B2 240 óra C1 240 óra C2 180 óra
Modul A1.1. A1.2. A1.3. A2.1. A2.2. A2.3. B1.1. B1.2. B1.3. B1.4. B2.1. B2.2. B2.3. B2.4. B2.5. B2.6. B2.7. B2.8. C1.1. C1.2. C1.3. C1.4. C1.5. C1.6. C1.7. C1.8. C2.1. C2.2. C2.3. C2.4. C2.5. C2.6.
Óra 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
Könyv English File 3rd Elementary English File 3rd Pre-Intermediate English File 3rd Intermediate English File 3rd Upper Intermediate English File 3rd Advanced CAE Result New Proficiency Masterclass
Lecke 1-3 4-6 7-9 10-12 1-3 4-6 7-9 10-12 1-2 3-4 5-6 7-8 9-10 1-2 3-4 5-6 7-8 9-10 1-2 3-4 5-6 7-8 9-10 1-4 5-8 9-12 1-2 3-4 5-6 7-8 9-10 11-12
Egyéni1 / csoportos (senior)2 - Angol C2 1 1 074 C2-es szint
  A1 A2 B1 B2 C1 C2
Modul A1.1. A1.2. A2.1. A2.2. B1.1. B1.2. B1.3. B2.1. B2.2. B2.3. B2.4. B2.5. B2.6. C1.1. C1.2. C1.3. C1.4. C1.5. C1.6. C2.1. C2.2. C2.3. C2.4.
Óra 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
Óra 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50
Könyv English File 3rd Elementary English File 3rd Pre-Intermediate English File 3rd Intermediate English File 3rd Upper Intermediate English File 3rd Advanced CAE Result New Proficiency Masterclass
Lecke 1-5 6-9 10- 12 1- 2 3-6 7-10 11- 12 1 2-4 5-7 8-10 1-3 4-5 6-7 8- 10 1-3 4-6 7-9 10 1- 2 3-7 8-12 1-3 4-6 7-9 10-12
Nyelvvizsga előkészítő tanfolyamok - Angol C2 1 1 074 C2-es szint
  B1 B2 C1
Egyéni FKTV-n kívül, 30 óra 30 óra 30 óra
Csoportos 50 óra 50 óra 50 óra
EURO Központilag összeállított tananyag  Eurocity Student's Book 2.0 Level B2 Eurocity Student's Book 2.0 Level C1
TELC TELC Angol nyelvvizsga gyakorlófeladatok (alap és középfok B1-B2) TELC Angol nyelvvizsga gyakorlófeladatok (alap és középfok B1-B2) TELC English C1 vizsgafelkészítő könyv
ITK Origó - Angol alapfokú nyelvvizsga - írásbeli - szóbeli  Blackbird Flying High
BME Nagy BME nyelvvizsgakönyv - Angol alapfok (B1)  Nagy BME nyelvvizsgakönyv - Angol középfok (B2)  Angol felsőfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye
ECL Központilag összeállított tananyag  ECL Practice Tests; ECL Examination Topics B2  ECL Examination Topics C1
Társalkodó Központilag összeállított tananyag  Társalkodó Angol középfok  Társalkodó Angol felsőfok
Cambridge PET Result  Cambridge English: First Result  Cambridge English: Advanced Result

 

A képzések úgynevezett egyéb, szabad szolgáltatásnyújtásként szervezett képzésként is megvalósíthatók akár a fenti óraszámoktól és előírt tananyagtól eltérően is.

Német nyelvtanfolyam / szintek és tananyag

Engedélyezett képzési programok alapján meghatározott szintek és tananyag:

Csoportos - Német C2 1 1 083 C1-es szint
  A1 90 óra A2 90 óra B1 120 óra B2 240 óra C1 240 óra
Modul A1.1. A1.2. A1.3. A2.1. A2.2. A2.3. B1.1. B1.2. B1.3. B1.4. B2.1. B2.2. B2.3. B2.4. B2.5. B2.6. B2.7. B2.8. C1.1. C1.2. C1.3. C1.4. C1.5. C1.6. C1.7. C1.8.
Óra 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
Könyv Menschen A1 Menschen A2 Menschen B1 Sicher! B1+ Sicher! B2.1 Sicher! B2.2 Sicher! C1.1 Sicher! C1.2 Ziel C1 Band 2
Lecke 1- 8 9-16 17- 24 1- 8 9-16 17- 24 1-6 7-12 13- 18 19- 24 1-4 5-8 1-2 3-4 5-6 7-8 9-10 11- 12 1-2 3- 4 5-6 7-8 9-10 11- 12 7-9 10-12
Egyéni1 / csoportos (senior)2 - Német C2 1 1 077 C1-es szint
  A1 A2 B1 B2 C1
Modul A1.1. A1.2. A2.1. A2.2. B1.1. B1.2. B1.3. B2.1. B2.2. B2.3. B2.4. B2.5. B2.6. C1.1. C1.2. C1.3. C1.4. C1.5. C1.6.
1 Óra 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
2 Óra 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50 45/50
Könyv Menschen A1 Menschen A2 Menschen B1 Sicher! B1+ Sicher! B2.1 Sicher! B2.2 Sicher! C1.1 Sicher! C1.2 Ziel C1 Band 2
Lecke 1- 12 13-24 1- 12 13-24 1-8 9-16 17- 24 1-4 5-8 1-3 4-6 7-9 10-12 1-3 4-6 7-9 10-12 7-9 10- 12
Nyelvvizsga előkészítő tanfolyamok - Német C2 1 1 077 C1-es szint
  B1 B2 C1
Egyéni FKTV-n kívül, 30 óra 30 óra 30 óra
Csoportos 50 óra 50 óra 50 óra
EURO Központilag összeállított tananyag Euroexpress B2 2.0, Testbuch Euro B2 Euroexam - Modelltest C1 (Felsőszint)
TELC TELC nyelvvizsga gyakorlófeladatok Alapfok (B1) - Középfok (B2) Test- und Übungsbuch Telc Mittelstufe B2 TELC Deutsch C1 nyelvvizsga gyakorlófeladatok Német felsőfok (C1)
ITK Nagy Origó nyelvvizsgakönyv - Német alapfok (B1)       Nagy Origó nyelvvizsgakönyv - Német középfok (B2)  Origó sorozat - Német írásbeli nyelvvizsga - Középfok / felsőfok
BME Nagy BME nyelvvizsgakönyv alapfok (B1) Nagy BME nyelvvizsgakönyv középfok (B2) Központilag összeállított tananyag
ECL ECL Deutsch Stufe B1 Übungsbuch zur ECL Prüfungsvorbereitung ECL Deutsch Stufe B2 ECL Deutsch Stufe C1 
Társalkodó Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés - Németül B1-B2 Társalgás, szituációk, képleírások és hallás utáni szövegértés - Németül Aktuelle Gesprächsthemen Emelt szint, felsőfok
GOETHE Fit fürs Zertifikat Deutsch B1 - Alapfokú nyelvvizsga felkészítő Fit fürs Goethe-Zertifikat-B2 - Középfokű nyelvvizsga felkészítő  Fit fürs Goethe-Zertifikat C1 - Felsőfokú Nyelvvizsga felkészítő 
ÖSD Mit Erfolg zum Goethe / ÖSD Zertifikat B1 - Übunsgbuch B2 - Tests neu zur Vorbereitung auf die ÖSD-Prüfung Mittelstufe Deutsch ÖSD C1 Übungsmaterialien 

 

A képzések úgynevezett egyéb, szabad szolgáltatásnyújtásként szervezett képzésként is megvalósíthatók akár a fenti óraszámoktól és előírt tananyagtól eltérően is.

You are not authorized to access this content.
You are not authorized to access this content.

Keresse munkatársunkat

Ha árajánlatot kérne tőlünk, írjon a dunaharaszti@katedra.hu címre vagy hívja a

30 5611450 számot.

Vállalati prospektus letöltése

Referenciák

3M Hungária Kft. • ABB • A.I.D.A • A.S.A. • Aberdeen Asset Management Hungary Alapkezelő • Abic • Accor Hotel • Actilad • Adecco • Adidas • Admirer • AdNovum Hungária • Adware research • Aerzen Hungária • Ag Foods • Agility • Agisys • Agrochimtranspack • Air France • Ajka Elektronika • Akker-...

Kapcsolat

  • 2330 Dunaharaszti, Dózsa Gy 61. A közismert Zöld Ház, a rendőrséggel szemben
    Nyitvatartási időben:30 5611 451, Nyitvatartási időn kívül: 30 5611450
    Nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig 15.30-18.30 A 30 5611451 szám csak nyitvatartási időben él, ha nem tudjuk felvenni, visszahívjuk.

Kövess minket

Vélemények

"A saját tempónkban haladhatunk a tanulmányainkban. 4 hónap alatt többet tanultam, mint a középiskolában. "

„Manapság elengedhetetlen, hogy beszéljünk legalább egy idegen nyelvet. Ha ilyen céljaid eléréséhez színvonalas oktatást, ugyanakkor kellemes légkört szeretnél, akkor a KATEDRA a neked való hely.

"Jó tanárom volt, a rendelkezésre álló tananyag megfelelő volt, minden kérdésemre választ kaptam, mindenki nagyon segítőkész volt és szerettem a kis csapat tagjait, akikkel együtt tanultam.

"Nagyon korrekt, pontos tájékoztatásban volt részem, illetve az órák minősége is sok tanulási lehetőséget biztosított számomra. Nagyon bízom benne, hogy sikerült az LCCI nyelvvizsgát letennem. 

"Az én véleményem a Katedra iskoláról abszolút pozitív. Nagyon szeretek ide járni tanulni, a csoport fantasztikus, nagyon jól érzem magam minden alkalommal.

„Minden ember számára fontos lehet az idegen nyelv tanulása. Úgy érzem a Katedra Nyelviskolában kitűnő munka folyik. A légkör barátságos, a tanárok jól képzettek.

"Azért választottam a Katedrát nyelvtanuláshoz, mert fejlődni szerettem volna, s a magántanárok nem feltétlen tudnak kifejezetten a TELC nyelvvizsgára felkészíteni.

"Nagyon kedves, türelmes és segítőkész hozzáállást tapasztaltam, amikor érdeklődtem a nyelvtanulási lehetőségekről. Az elsődleges szempont, ami számomra a legfontosabb, a rugalmas hozzá állás.

"Azért választottam a Katedrát, mert kedvező ajánlatokat kínált, és a testvérem is itt tanult. Nagymértékben hozzájárul nyelvtudásom fejlődéséhez, jó a közösség és a tanárok.

"Aranyosak és segítőkészek a tanárok, a diákokkal együtt. Amióta ide járok jobban tudok a külföldi ismerőseimmel beszélgetni."